Június köve: a GYÖNGY

2012.06.04. 12:16 MomLovesDiamonds

 

Júniusunk drágaköve valójában nem is igazi kő, hanem egy természetes anyag, viszont csodálatos formái és pompás színei miatt évezredek óta ékszereink egyik legkedveltebb alapanyaga –ő pedig a gyöngy.

 

pearl-in-shell_square.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igazgyöngyöket a drágakövek „kaviárjának” is nevezik, hiszen az egész világon, minden korszakban a luxus, elegancia, kifinomultság és a jó ízlés szimbóluma volt a gyöngy (ez ma is így van).

Tahiti2.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudtátok például, hogy Pierre Cartier párizsi ékszerész a New York-i Fifth Avenue-n egyetlen gyöngysorért vásárolhatta meg azt a házat, amelyben üzletét megnyitotta?

cartier.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugye minden Ékszermániás tudja, hogy igazgyöngynek azokat a gyöngyöket nevezzük, amelyeket a tengeri (vagy édesvízi) kagylókból nyerünk? (Azaz a halászott gyöngyöket nevezzük így).

black_pearls_bora.jpg

 

A tenyésztett gyöngy pedig olyan kagylóból származó gyöngy, amelyet mesterségesen tenyésztenek -a kagylókba "beültetnek" egy kis mesterséges szennyeződést, amelyet védekezésül az állat gyöngyházkiválasztással körbenöveszt, így hozva létre a gyöngyöt.

pearl1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyöngy minden kultúrában több jelentéssel bírt: mint talizmán (szerencsehozó), mint ellenségtől védő, mint szerelemszimbólum, sőt az emberi erő eszközeként is számon tartották.

Chanel_Pearl.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Kleopátra két gyöngyöt borban oldott fel, és szerelmének, Marcus Antoniusnak ajánlotta (egy gyöngy kb. öt nap alatt oldódik fel, de azért ezt ne próbáljuk ki a gyakorlatban:)).

Mindenki hordhat gyöngyöt, hiszen mindenkinek jól áll: idős, fiatal, klasszikus, vagány, sötét, vagy világos bőrű, minden hölgy megtalálja a hozzá tökéletesen illő gyöngyöt. Minden alkalomra viselhetjük, egyetlenegyet kivéve: esküvőnkön ne viseljünk gyöngyöt, hiszen a gyöngy ékszer a könnyeket szimbolizálja, amelyeket majd a házasságban a menyasszony hullatni fog.

pearl2.JPG

 

Ha menyasszonyok vagyunk, akkor azt javaslom, viseljünk inkább brilliánst:) (hiszen a gyémánt a szerelem és az állandóság szimbóluma).

 

 

 

 

 

 

Óramánia: Dior, Dior, Dior!!

2012.05.31. 17:23 MomLovesDiamonds

A tomboló IPhone és applikáció-őrületben elég sok lehetőségünk van arra, hogy megtudjuk a pontos időt, de azért a jó kis design karórák még jó ideig nem mennek ki a divatból!

 

A karóra státuszszimbólum, divatkiegészítő, praktikus időmutató:) és még annyi minden… Jól tudja ezt a Dior tervezőcsapata is, akik most ezt a gyönyörűséget álmodták meg nekünk:

 

dior2.jpg

 

 

A VIII. Grand Bal Haute Couture kollekciójában a nosztalgia és 2012 nyári trendje csodásan keveredik: kerámia drágakövekkel, fekete maszkulin karlánc gyöngyházzal és gyémántokkal, fényes a mattal, markáns forma apró drágakő-pöttyökkel, nem beszélve arról, hogy természetesen a számlapot törhetetlen zafír „üveg” fedi…

 

dior1.jpg

 

Külön öröm látni, hogy a Dior visszahozza a divatba a rég elfeledett, ám gyönyörű köveket és anyagokat: egészen különleges zöld gyöngyházat használ, amelyet még meg is csiszol és bagettcsiszolású kistestvéreivel körberakja az órát, a számlapot pedig apró gránátkövekkel és ausztrál opállal pöttyözi, a sárgaarany mutatók közepén pedig egyetlen icipici gyémántot találunk…

Akár a drágaköves verziót, akár a monokróm fehér gyémántos modelleket nézzük, egyetlen szó kívánkozik ki belőlünk mindennek láttán: PAZAR!

dior3.jpg

 

Nem meglepő, hogy a stylist-istennő Rachel Zoé is felfedezte ezt a csodás kollekciót:

 

diorwatches_lg.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idei szezonban nem is lehetnénk stílusosabbak –a Dior-ház Grand Bal minikollekciójának egy-egy darabja kiindulópontja minden öltözéknek: akár a bőrnadrággal és színes clutch-csal kombinálva, akár egy csodás estélyihez… a jó öreg farmer-atléta kombóhoz is csodás, de azért nem javaslom, hogy fesztiválokra viseljétek:)

 

Esprit szeretlek:)

2012.05.30. 14:38 MomLovesDiamonds

 

Nemrég a munkám miatt végig  „kellett” néznem az Esprit kínálatát.

Hát… nem lett a szívem csücske: fakó színek, sprőd anyagok, nagymamás szabásvonalak…  gyorsan meg is született a fejemben az (elő)ítélet: én és az Esprit nem leszünk barátok!

Ezért nem is vártam sokat akkor, amikor az egyik magazinban megláttam az Esprit minikatalógust, az óra és ékszer kínálattal.

És akkor……………………..

Itt szeretnék ünnepélyesen bocsánatot kérni az Esprittől, mivel az ékszerek és órák egyszerűen szuperek!!!

Szinte minden egyes darabot boldogan fogadnék a saját kollekciómban:)

A Marin68 Speed óra-minikollekció a most menő nagyméretű-színes, szinte unisex vonalat hozza, mint az Ice-Watch, vagy a Thomas Sabo ikonikus órái, emellett 100 m-ig vízálló és csodás színekben hozzáférhető: a cukorkaszínű árnyalatok éppen olyan szépek, mint az élénk vibrálóak…

Esprit2.jpg

Esprit3.jpg

 

Ugyanennek a kollekciónak az ékszerei  is szuperek! Ráadásul egyáltalán nem drágák, mivel 6-7 000 Ft-tól hozzájuthatunk egy-egy gyűrűhöz például.

esprit4.jpg

 

 

 

 

 

 

Tiszta, élénk színek, minimál stílus, kővel, vagy kő nélkül, jöhet mind!

 

 

 

esprit8.jpgesprit7.jpgesprit9.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Feather nevű minikollekció pedig nemesacélból készült (tehát nem színeződik el, nem rozsdásodik), matt-fényes kombinációban és kb a megszólalásig hasonlít a Caprice-ban milliókért elérhető Sahara kollekció egy-két darabjára (persze a Sahara 18 karátos aranyból van és gyémántok díszítik, de akkor is, az ő fő értéke is a design, amelyhez pedig a Feather nagyon is hasonló).

Tetszik a letisztultsága, a falevélmotívum jópofa ötlete és az is bejön, hogy egyszerűségében feltűnő

esprit11.jpgesprit10.jpgesprit12.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végén még Esprit rajongó leszek?

  

SZÉPSÉGNAP!

2012.05.25. 11:36 MomLovesDiamonds

 

Drága olvasóim,

 

Mint tudjuk, nem igazán szeretek reklámozni dolgokat, és ez a jövőben is így lesz, de az a helyzet, hogy olyan izgatott vagyok, hogy NEM TUDOK mással foglalkozni...

El is árulom, hogy miről van szó, EZT szervezzük stylist barátnőmmel:

 

EventMania_Szepsegnap.png

 

Nagyon izgulunk, mivel ez a Szépségnap egy tervezett sorozat első rendezvénye lesz. Reméljük, hogy sokan jönnek/jöttök majd, és szeretni fogják/fogjátok ezt a programot, mi mindent beladunk:)


Sajnos nem tudjuk -egyelőre- ingyenesen megcsinálni a Szépségnapot, hiszen jó sok költségünk van rajta, de reméljük, hogy azért így is szép számban ott leszünk, hiszen egy sminkelés áráért fodrász-sminkes-stylist-fotós csomagot adunk...

Mit gondoltok az ilyen Szépségnapokról?

Szerettek ilyen programokon részt venni, vagy nem érdekel Titeket?

Esetleg szívesen járnátok ilyenekre, csak nincs időtök rá, vagy nincs, akivel mennétek és egyedül nincs kedvetek?

Nagyon kíváncsi vagyok mindenki véleményére, és persze az építő kritikákra is, hiszen értetek csináljuk:)

Lulu Frost színei

2012.05.22. 18:27 MomLovesDiamonds

 

Erről a jégesővel támadó ítéletidőről ugrott be Lulu Frost neve (frost, azaz „fagyott”), már régóta be akartam mutatni nektek ezt a New Yorkban élő ékszertervező csajszit.

Először ebbe a darabba szerettem bele:

Lulu01.jpg

 

 

 

Csodálatosan giccses, ötletesen elcsépelt:)

 

 

A tervező, Lisa Salzer egyébként igen markáns stílust hozott létre: hiába tűnik első látásra minden ékszere különbözőnek, mégis felfedezhető egy jellegzetes Lulu Frost-stílus, és még ha előszörre nem is értjük az összefüggést a túldíszített, tobzódó ékszerei között, mégis egy-két képet meglátva tökéletesen ráérzünk a stílusra, szinte „ezer közül is megismerném” érzésünk lesz tőle.

A vintázs és modern elemek keveredésére a fashionista-istennő, Olivia Palermo például még rá is pakol jó sok lapáttal –kedvenc nyakláncomat ő nem máshogy, hanem virágba borulva hordja:

LuluOlivia2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A stílusikon Olivia egy sima fekete, vagy fehér öltözéket is csak úgy bír felvenni, ha egy jókora Lulu Frostot dob fel hozzá –időtlen klasszikus, sikkes világot teremtve így -számomra valahol itt kezdődik a stílusos egyediség:

LuluOlivia3.jpgLuluOlivia1.gifLuluOliviaPalermo.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Lulu Frost-Lisa” a saját kampányképeiben is egy egészen különleges világot hoz el nekünk, amit nem lehet nem imádni:)

 

Lulu1.jpgLulu8.jpgLulu3.jpgLulu2.jpgLulu7.jpgLulu4.jpg

2012 kedvenc szettjeim, 2.0

2012.05.21. 21:19 MomLovesDiamonds

 

A Hétfői Hazai rovatban ma annyira hazai bejegyzést kaptok, hogy egyenesen a saját ékszereimből mutatok nektek egy párat:)

 

 

Bemelegítésnek ez a pitonos-kékes szett:) az imádott Lokalwear fülijeimmel...

Ugye emlékeztek még Zsuzska barátnőmre, aki menedzseri pozíciója mellett lelkes hobbifotósommá léptette elő magát? Most olasz, szakács párja, Marco is elkísért minket és amíg mi a fotózással voltunk elfoglalva, finom ebédet főzött, hogy pótolja az elveszített energiánkat:) Ha esetleg megéheznétek olvasás közben, egy kis virtuális olasz íz:

http://www.marcoincucina.blogspot.com/

Marco egyébként lelkesen tanul magyarul, ezért külön piros pontot érdemel, s ha szeretnétek, akkor készítek majd vele egy interjút is, mivel igen érdekes véleménye van a magyar csajokról és ékszerviselési szokásainkról:)

Na de vissza az ékszerekhez: Olyan szépek voltak a fények, hogy lőttünk egy-egy képet két sima nyakláncomról is, aztán jöjjön egy gyűrű-karkötő szett, majd annyira belejöttünk a fotózgatásba, hogy egymás után lőttük a képeket a különböző szettekről:)

Fogadjátok szeretettel!

 

Kép1(1).jpgKép2.jpgKép3.jpgKép4.jpgKép5.jpgKép6.jpg

 

 


 

süti beállítások módosítása