Sharon Stone ragyog a Damiani gyémántjaiban

2011.11.15. 18:44 MomLovesDiamonds

 

Még év elején egy rendezvényen kezembe akadt a Damiani katalógusa.

Ezt gondoltam: szép, klasszikus ékszerek, szép kövek és szép design. Mégsem maguk az ékszerek keltették fel a figyelmem, hanem a Sharon Stone-nal készült fotósorozat. Annyira tetszett, hogy elhatároztam, egyszer nektek is megmutatom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sharonról láttunk már "nem túl előnyös" fotókat is, viszont a Damiani képei egyszerűen álomszépek. Harmónia, nyugalom, elegancia és időtlen szépség -ezek jutnak először eszünkbe a képek láttán. 

 

 

 

 

Sharon Stone egyébként 2008 óta a Damiani "arca", a fotók mellett a rendezvényeken is elképesztő ékszer szettekben szokott nyomulni:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010- ben pedig egy közös kollekciót is tervezett a Damiani csapatával: a kollekció az új ékszer trendek jegyében sárga aranyból készül, színes gyémántokkal, a bevételből pedig Uganda vízellátását segítik -nemes cél, és szép példája annak, hogyan segíti egymást a szépség és jótékonyság, azaz a külső és belső szépség.

Sharon ráadásul nem csak hírnevét adta a jótékony cél érdekében, hanem maga is az országba utazott, és fizikai munkával is segítette a projektet.

 

 

Bravó Sharon!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekszermania.blog.hu/api/trackback/id/tr153385499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MomLovesDiamonds 2011.11.16. 08:54:11

Köszi:)
Szerintem is:) van remény, hogy 20 éves kor után is lehet szépnek lenni, főleg gyémántokkal:)

ßóbita 2011.11.16. 17:57:27

Szia!
Nem láttam e-mail címet sehol, ezért írok ide.
Én is foglalkozom ékszerekkel, saját magam is gyártok és kisekereskedőként árusítok is. Tetszik a blogod, és gondolkoztam, nem működhetnénk-e együtt valahogy. :)

MomLovesDiamonds 2011.11.16. 22:16:39

@ßóbita: Szia, én sem látom a címedet:)
Kérlek, írj nekem üzenetet a Facebookon, megnézem szívesen az ékszereidet! üdv. Eszti
süti beállítások módosítása